2016. október 3., hétfő

,

Selly - Húsz nap

Sziasztok!

Egy újabb, rendkívül izgalmas témával indítanám a napot. Ez a téma pedig: a zombik.
Egy megunhatatlan, örökzöld témakör, amit Selly ráadásul akciódúsra alkotott meg, és ágyazta bele egy témában nagyon is passzoló hangulatú blogba.

Sziasztok!
A netes írók és olvasók Selly néven ismerhetnek. Jelenleg egyetemistaként tengetem a mindennapjaimat, valamint 2012 januárja óta admin vagyok az Anime-fanfiction Style nevű magyar amatőr írói oldalon.
Több kategóriában és műfajban is kipróbáltam magam, de néhány éve visszatértem a „gyökerekhez”, oda, ahonnan elindultam. Rá kellett jönnöm, hogy a horror, az akció, a paranormális világ és az ezzel ötvözött romantika az én világom. Úgy vélem, e témákat illetően tudom a legtöbbet kihozni magamból.
Ha megkérdezik, miért írok, a „csak” egyfajta szógazdagabb megfogalmazásával tudok felelni: azért írok, mert szeretek teremteni, és aztán használni azt, amit megalkottam.

A Húsz nap című blogod a Walking Dead sikersorozatból indul ki. Miért erre esett a választás? Mi volt a kiinduló ötlet?

Amikor kisgyerek voltam, olyan sorozatok futottak a tévében, mint a Te vagy az életem, a Vad angyal, a Csacska angyal és a Terence Hill főszereplésével készült Lucky Luke. Ezeken nőttem fel. Aztán nagyon hosszú ideig egyáltalán nem néztem sorozatokat. Körülbelül három-négy évvel ezelőtt ajánlotta egy ismerősöm a Walking Deadet. Sokat dicsérte, állandóan azt szajkózta, mennyire klassz.
Magam sem tudom, milyen indíttatásból, de végül elkezdtem nézni. Nagyon rövid időn belül totális függő lettem, egymás után faltam az évadokat, és mivel hosszú évek után ez volt az első sorozat, amibe beleszerettem, ráadásul akkoriban már javában írtam, felötlött bennem, hogy mi lenne, ha alkotnék egy saját szereplőt, és elhelyezném a TWD világában. Így ez egy tök spontán elgondolás volt.

Mi alapján választottad ki azokat a pontokat, amik közösek az eredeti sorozattal? (Mint amikor a zombi vérét és beleit magára aggatta Ann, vagy a konténeres helyszín.)

Az, hogy Ann egy kóborló vérét és beleit használja fel a túléléshez, Daryl ötlete. Dixon ugyebár sok mindent átélt, sok necces szituációt kellett megoldania, mielőtt találkozott Ann-nel, plusz Rick is alkalmazott ilyen megoldást, így kézenfekvő volt, hogy Daryl által Ann-nel is megismertessem ezt a módszert a kóborlók átverésére.
Az én történetem a sorozat negyedik évadának végéhez közeledve veszi kezdetét, valamint a Húsz nap úgy dolgozza fel az eseményeket, hogy Beth elrablása után Daryl nem Joe csapatával, hanem Ann-nel találkozik, illetve Rickkel, Michonne-nal és Carllal is csak jóval később, egy városban találnak ismét egymásra (e találkozással ér véget a Húsz nap első évada).
Ha jól sejtem, a konténeres helyszín alatt a Húsz nap második évadának nyitórészére gondolsz, ami Terminusban játszódik. Azért választottam azt a helyszínt és időt, mert valahogy össze akartam kovácsolni a csapatot, pontosabban Ann-t is Rick csapatának tagjává akartam tenni. Ez tűnt a legtökéletesebb megoldásnak, hisz bajban mutatkozik meg, ki az igaz barát, esetünkben társ, és így egyszerűbb volt elfogadtatni a többiekkel Ann-t, ill. beintegrálni őt a csapatba.
Mindig más okból kifolyólag döntöm el, milyen, a TWD-ben is fellelhető jelenetet elevenítek fel a fanfictionben. Van, hogy a szituáció megköveteli egy közös momentum felidézését (a Húsz nap második évadában elég sok ilyen lesz, méghozzá azért, mert Ann-nek a fontos, akár sorsdöntő pillanatoknál ott kell lennie, hogy egészen beleivódhasson a történetbe, és hogy a TWD kulcsfontosságú szereplői és Ann között valamiféle kapcsolatot alakíthassak ki).
Természetesen általam kitalált beszélgetések és helyzetek is vannak és lesznek is a második évadban (például Rick és Ann beszélgetése, miközben Abrahamék készülődnek a washingtoni útra, vagy Daryl és Ann jelenetei). Ha ez utóbbiak nem lennének, tulajdonképpen Ann-re sem lenne szükség, és a Húsz nap nem is fanfiction, mi több, nem is HÚSZ NAP lenne, hanem a TWD leírása.

Öltetes, és egyben trükkös megoldás is, ráadásul jó ezeket a helyszíneket ismét „bejárni”, mint rajongó. Amolyan nosztalgia, ha lehet ezt mondani.  :)

Mint írtad és olvashatttuk Dary Dixon az egyik fő szereplő. Miért pont ő? Mi inspirál Téged az ő karakterében?

Derült égből villámcsapás – ez tökéletesen jellemzi, mi zajlott le bennem, amikor Daryl bemutatkozott a TWD-ben. Hiába volt eleinte Ricknek jóval fajsúlyosabb és több szerepe a történetben, feleannyira sem fogott meg a karaktere, mint Darylé.
Nem győzöm szajkózni, mennyire jó színésznek tartom a fiatalabbik Dixont játszó Norman Reedust. Ráadásul Daryl karaktere szerintem tökéletesen illik hozzá. Keresve sem találhattak volna Normannél jobb embert DD szerepére.
Daryl tipikusan olyan figura, aki nem laposodott el az évadok alatt, mindig jobb és jobb formáját hozta, és olyan szituációkba keveredett, amiket látva a néző egyszerűen képtelen nem megszeretni a fickót.
Az egész karaktere, de egy-egy tulajdonsága és gesztusa is nagyon inspiráló volt számomra, és miután láttam, hogy nem az a szerelembe eső, romantikus, könnyen megnyíló típus, megláttam benne a kihívást, és úgy döntöttem, hogy megpróbálom őt megpuhítani egy fanfiction keretein belül. Érzelmi téren szerintem ő az egyik, ha nem a legbonyolultabb szereplője a Walking Deadnek.

Számomra több kedvenc karakter is van, de Dixonnál maradva tényleg jó a színész is és maga a kemény jellemű karakter is, aki elengedhetetlen része, szerintem, a TWD-nek. Kiváncsivá tettél egyébként már az oldal leírásnál, hogy miként tudod „kezelésbe venni” az ő karakterét, úgy hogy közben egy általad kitalált karakter is a képbe kerül. Bizton állíthatom, hogy nagyon jó lett az eredmény.
Az általad hozzá adott karater pedig nem más, mint Ann. Őt hogy sikerült megformálnod?

Amikor megfogalmazódott bennem a Húsz nap ötlete, már azt is tudtam, hogy nem egy harcos amazont szeretnék megtenni női főszereplőnek. Egy olyan karaktert akartam alkotni, akinek vannak hibái, aki képes a félelemre, de a bátorságra is, aki nem zárkózik el más emberek elől, segítőkész és naiv, de ez utóbbi jóságából, nem pedig az ostobaságából fakad, és nem a végletekig tartó. Ez volt a kiinduló helyzet. Aztán a vele megtörténő borzalmak, az átélt események, a hol elszomorító, hol megmosolyogtató pillanatok tovább formálták a karakterét. Volt, hogy elveszett a hite, és mélypontra került, és a későbbiekben is sok kulcsfontosságú, jellemformáló momentum lesz. Így leírva kegyetlennek érzem, mégsem félek elárulni, hogy sokat fogom még szenvedtetni Ann-t, de a komor, lélekromboló történések mellett ott lesznek az örömtelibb, boldogabb jelenetek is, melyek kapcsán megígérhetem, hogy nem fogok megfeledkezni.

A kettő közül melyik karakterrel volt könnyebb dolgozni? Mert nekem egyiksem tűnik olyan könnyű esetnek :)

A mai napig úgy gondolom, sokat és sokáig lehetne vitatkozni azon, hogy saját történetet vagy fanfictiont könnyebb-e írni. Véleményem szerint, ugyan más-más okból kifolyólag, de mindkét esetben ugyanolyan nehéz dolga van az embernek.
Ugyanez a véleményem a saját szereplő és egy „kölcsönvett” karakter szerepeltetéséről. Ann-nel és Daryllel kapcsolatban is akadtak és akadnak kihívások. Ann-nél két dologra kell igazán törekednem: ne legyen sablonos, valamint éljen a karaktere, hogy ne csak egy bábnak tűnjön az olvasók számára, akit egy-egy jelenet erejéig ide-oda rángatok, és különböző érzelmekkel teleírt cetliket ragasztok rá. Szeretném jól megformálni Ann karakterét, vagyis elérni, hogy megélje az érzelmeket, amiket neki szánok, és a jelleméhez igazodva reagáljon az eltérő helyzetekre.
Daryl más tészta, de ez nem azt jelenti, hogy könnyebb vagy nehezebb vele dolgozni. Igazából minden, a fanficben történő szerepeltetése előtt félek, hogy rettentő rosszul adom vissza a karakterét. Az ő esetében arra kell nagyon figyelnem, hogy karakterhű ábrázolást nyújtsak az olvasóknak. Daryl egyébként sem könnyű esett, és egyáltalán nem mindegy, hogy adott szituációban milyen szavakat adok a szájába, illetve milyen gesztussal reagál.
Így végeredményben azt a választ tudom adni, hogy mindkét szereplővel ugyanolyan nehéz a munka, de ugyanolyan nagy élvezetet is nyújt számomra. Nagy pozitívum lehet, ha egy író olyat ír, olyan szereplőkkel dolgozik, amiben, ill. akikben örömöt lel.

Az oldalon lehet látni videókat is az első évadból. Honnan jött ez az ötlet?

Pár éve kezdtem el foglalkozni a videókészítéssel. Baromi amatőr szintről indultam, és valójában most is kezdőnek számítok, de az elmúlt idő alatt úgy érzem, sikerült fejlődnöm valamit. A videókészítés egyébként egy szimpla hobbim, nem akarom komoly szintre fejleszteni és bővíteni az e téren meglévő tudásomat.
Nekem megfelel, amire most képes vagyok, és tényleg csak azért csinálom, mert ha elegendő időm van, vagy épp olyan kedvemben vagyok, akkor szeretek elszórakozni vele. Amúgy onnan jött az ötlet, hogy anno a régi gépemen megtaláltam egy videókészítő programot, megnéztem, mit tud, aztán kipróbáltam a programot néhány képen, mozgóképen (gif) és videón.

Ha valaki TWD rajongó, akkor bizonyára várta azt a fejezetet, amikor Rickék, azaz az eredeti szereplők is feltűnnek. Muszáj megkérdeznem: hosszútávon tervezel velük a leendő fejezetek során?

Egy korábbi kérdésnél írtam, hogy Ann-t szeretném Rick csapatának tagjává tenni, így azt hiszem, sejthető a válasz, hisz ez nem egy rövid folyamat. Hogy kicsit bővebb magyarázatot adjak: természetesen lesznek időszakok (értsd: fejezetek), amikor a csapattagok elszakadnak egymástól, és mivel egy szemszögből íródik a történet, ezért az olyan helyzetekkor Ann kalandjait követhetik nyomon az olvasók.
Különböző okokból, szándékosan vagy akaratlanul tehát lesznek különválások, halálesetek, új szereplőket is felsorakoztatok, de mivel a Húsz nap második évada már szorosan kapcsolódik a TWD-hez, így a sorozatban megjelenő eredeti szereplők (például az alexandriai emberek) behozatala mellett olyan sok általam kitalált karakter eleinte (legalábbis az eddigi terveim szerint) nem lesz.
Egyszóval igen: hosszútávon tervezek Rickékkel.

Öröm füleimenk :D

Tetszett, hogy szinte egyből belevitted a karaktereket a sűrűjébe, amitől az izgalom kézzel tapintható lett. Szerinted a feszültségkeltést hogyan lehet a legjobban megírni?

Köszönöm a visszajelzést, örülök, hogy elnyerte a tetszésedet!
Én a magam részéről azt vallom, hogy ha az ember történetet ír, különösen, ha annak egyik fő alappillérét képezi az akció, akkor semmiképp sem szabad hagyni, hogy ellaposodjon. Nyilván kellenek nyugisabb jelenetek, de aztán újra be kell dobni egy fokozatosan felépített, vagy egy meglepetésszerű akciójelenetet, hogy fennmaradjon az olvasók érdeklődése.
Megítélésem szerint a feszültségkeltéshez nem feltétlenül kell nyilvánvaló dolognak történnie vagy elhangzania. A ködösítés, az elejtett félmondat, egy apró zaj, egy határozott gesztus is felcsigázhatja az olvasókat. Sőt sok esetben komolyabb feszültséget kelthet egy baljós, de nem egyértelmű megjegyzés, ami után az olvasók töprengetnek, hogy vajon mi fog történni. A legkegyetlenebb, általam előszeretettel alkalmazott módszer a függővég.
Egy klasszul megírt függővég ugyanis képes rá, hogy lázba hozza az olvasókat, kíváncsivá tegye őket, és elérje, hogy a következő fejezetet is szívesen olvassák.

Igen, egyet értek abban, hogy kellenek nyugodtabb részek, mert a folyamatos feszültség kimerítő lehet az olvasó számára. Ami a többi tanácsot illeti, nagyon érdemes lesz megfogadni.

Az eredeti sorozatra visszatérve, voltak-e benne olyan karakterek, helyszínek, amik nagyban inspiráltak téged a fanfic megírásánál?

A Húsz nap első évadának jó pár jelenete abban a házban játszódik, ahol Beth és Daryl meghúzták magukat. Az volt az első fontosabb helyszín, amivel a fanfic során dolgoztam. Nagyon tetszett az a ház és annak környéke, sok lehetőséget láttam benne.
Egy futó gondolat erejéig azt is számításba vettem, hogy az egész évad azon a helyen fog játszódni, de hamar beláttam, hogy valami változatosabbat kell alkotnom. Végül természetesen nem bántam meg, hogy így döntöttem.
Terminus is inspirált, ugyanis a Húsz nap első évadában felbukkanó Elliot faluját és annak szerveződését bizonyos mértékben arról mintáztam. Persze Elliot és a bandája nem evett embereket, azért odáig nem akartam elmerészkedni, főleg úgy, hogy a HN második évadában amúgy is behoztam a képbe Terminust és a kannibálokat.
Továbbá Gabriel atya kápolnája és Alexandria is komolyan megmozgatta a fantáziámat. Ugyan a csapat hamarosan elhagyja a kápolnát, tett rám akkora hatást, hogy a későbbiekben talán újra szerepeltetem a HN-ben – de ha ez mégsem történne meg, szót mindenképp ejtek róla. Alexandriának pedig olyan központi szerepe lesz a HN-ben, mint a TWD-ben.
A karakterek közül például Gareth inspirált: Elliot általa születhetett meg. Ricknél maga a karakterfejlődés volt az, ami ötletet adott Ann-hez kapcsolódóan. Darylről egy korábbi válaszomban elárultam mindent, amit kellett, így itt csak futólag említem meg. Illetve még egy nagyon fontos karakter van, aki pazar ötletet adott, és a későbbiekben (szintén Ann-hez kapcsolódóan) jelentős események sorozatának lesz részese: Negan.

Alexandriában történt dolgok a TWD-ben alapból iszonyatosan izgalmasak, hajmeresztőek és sokszor emlékezetesek voltak. Nem kell akkor félni, hogy Nálad másképp lesz.

Készült egy másik sorozat is, a Fear The Walking Dead, amit abban a köztes időszakban játszottak, míg a rajongók az anyasorozatra vártak. Láttad-e? Mi volt a véleményed róla? Inspirált-e az is?

Igen, nyomon követem a Fear TWD-t. Szerintem nem lehet összehasonlítani a TWD-vel, és fölösleges is lenne. Az első évad, bár – érthető módon – lassan indultak be az események, kifejezetten tetszett. A második évad első fele is elment, de az utóbbi részek valamiért nem igazán tetszenek.
Nicket tartom a legéletrevalóbbnak, a többieknél kicsit úgy érzem, csak sodródnak az árral. Aliciában még esetleg látok fantáziát, de a többi szereplő eddig csak fejcsóválást és szájhúzogatást váltott ki belőlem.
Gondoltam rá, hogy írok egy FTWD fanfictiont is, ám jelenleg még annyira szétesettnek és kevésnek érzem azt, amit a sorozat nyújtott, hogy úgy érzem, nem tudnék igazán jót alkotni (plusz időm sem lenne rá). Mindenesetre akkor, amikor már kiforrottabb lesz a történet, és lecseng a harmadik évad, lehet, hogy érdemes lesz újragondolni a dolgot.

Én is néztem, mondjuk csak az első évadot, nekem nem tetszett, mert össze csapottnak éreztem, és talán mert arra a színvonalra vártam, amit a TWD nyújtott. Egyébként nekem is megfordult a fejemben már, hogy fanfic-ot lehetne írni ezzel.

És elérkeztünk a beszélgetésünk egyetlen olyan kérdéséhez, amit félve teszek fel. Miért a szüneteltetés?

Írnám azt, hogy jelenleg egy kéziraton dolgozom, de nem tehetem, mert hetek óta hozzá sem tudtam nyúlni. Nyáron is bőven akadt teendőm, és most, hogy elkezdődött a tanév, pláne nem lazsálhatok. Szeretnék kicsit visszarázódni az egyetemi életbe, ill. megismerkedni az új órákkal és előadótanárokkal. Ez az évem egyébként is húzósabb lesz, mint a tavalyi.
Emellett a visszajelzések száma is megcsappant (de itt nemcsak a blogspotra gondolok). AFS-en (Anime-fanfiction Style) az utóbbi időben gyakorlatilag általánossá vált a kritikahiány. A sablontörténetek (és ezzel senkit nem szeretnék megbántani, mindössze tényeket közlök) még csak-csak kapnak véleményt (van, amelyik indokolatlanul sokat), de a komolyabb mondanivalóval rendelkező történetek felett elsiklanak az olvasók, vagy csak bele-belepillantanak.
Ez persze annak is köszönhető, hogy az AFS átlagéletkora valahol 13-16 között van, és egy tizennégy évestől nyilván nem várható el (bár az igaz, hogy vannak kivételek), hogy kedvtelésből önként belevesse magát egy nehezen emészthető, valós gondokat, esetleg társadalmi különbségeket, hasonló problémákat megfogalmazó történet elolvasásába.
Egy tinédzser vagy egy kiskamasz nem feltétlenül kíváncsi a mögöttes tartalomra, az pedig amúgy sem feltétele a könnyed, romantikus maszlagoknak – tudom, hisz én sem felnőttnek születtem, így írtam és olvastam is ilyen jellegű történeteket. Valamennyien átesünk ezen a vattacukros időszakon. A lényeg, hogy ne ragadjunk le nála.

Köszönöm szépen a felkeresést, élvezet volt válaszolni! Elnézést, hogy ilyen hosszú mondatokkal és sok bekezdésen át traktáltalak! Mentségemre szóljon, próbáltam tömören fogalmazni, de valahogy nem sikerült. (Ez talán az írás iránti szeretettel együtt járó ártalom.)
Minden jót a továbbiakban!
Selly

Szerintem a többi olvasó nevében is nyugodtan kijelenthetem, hogy türelmesen várjuk a folytatást. Aki pedig, még nem kattintott IDE, IDE, IDE, és nem olvasta ezeket a remek fejezeteket, az feltétlen tegye meg.

Szeretettel:
Brukú




Share:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése