A sárga boríték


Sziasztok, 


Voltatok már úgy, hogy egy történetet más valakitől teljesen másképp hallottál? Vagy esetleg vontatok le téves következtetéseket egy pár perces szituációból? Ebben a történetben erre mind példát kapunk, amint előkerül a sárga boríték Timothy kezéből.



Timothy

Egy hosszú, egyenes sétány egyik kényelmetlen padján várakozok, ami a belvárosba vezető parkkal egybe kötött út. A napot szürke felhők takargatják, mint már napok óta, és esővel fenyegetnek. A napok egyre hűvösebbek, a szél pedig egyre erősebben tépázza a megsárguló faleveleket.
Három negyed óra telt el és az öcsém sehol, nézek az órámra aztán felállok és türelmetlenül járkálni kezdek a pad előtt. A sárga, már megkezdett boríték pedig minden egyes lépésnél megzörren a szövetkabátom zsebében. Előveszem, és ahogy gyűrögetni kezdem, elöntenek a régi, eltitkolt emlékképek arról, amikor gyerekként betörtünk egy elhagyatottnak tűnő házba. Csakhogy a kétszintes, fagerendás házban laktak: tele volt régi bútorokkal, porcelán tárgyakkal és festményekkel. Mi pedig feltúrtunk mindent. Nem figyeltünk sem a zajra, amit csaptunk sem semmi másra. Ezért sem vettük észre az idős férfit a hálószobában aludni. Amennyire megijesztettük, hogy szívrohamot kapott és azonnal meghalt. Eugen motorjához rohantunk és elhajtottunk onnan.

Összeszorított fogakkal sóhajtok egyet aztán újabb és újabb ideges kört írok le. Nem sikerül lenyugodnom, ezért vissza ülök a hideg padra. A könyökömre támaszkodok és mint mindig ha valami baj van a vastag eljegyzési gyűrűmet piszkálom. Pár perc után azonban ismét az órámra nézek aztán végig pásztázom a sétányt. Mostanra már tele van családokkal, kutyát sétáltatókkal és randizó szerelmesekkel. Mind boldognak tűnnek, mint akiknek nincsen rejtegetni valójuk egymás előtt, sóhajtok bánatosan.

Ekkor tűnik fel Eugen, a szokásos kapucnis pulóverében, térdben szaggatott farmernadrágjában és kopottas bakancsában. Szokásához híven most is úgy sétál, mint aki menten szét akarna esni, és messziről is észre venni a többnapos borostáját.

- Jó, hogy így ismered az órát. fedem meg köszönés helyett miközben felpattanok a padról.
- Itt vagyok, nem?- válaszol fél vállról, majd megáll bő egy karnyújtásnyira tőlem. Nem néz rám, de észre veszem a karikás, vörös szemeit és a tág pupilláit.
- Mit csináltál egy hete este 6 és 8 között? - szegezem neki a kérdést, mintha csak a munkaidőmön kívül is nyomoznék.
- Asszem motort szereltem. - von vállat miközben rágyújt egy cigire. Végignézem, ahogy az olajos ujjaival igyekszik az egyszerű mozdulatot végre hajtani. - Megint bedöglött az olajszűrője...
- És ezt hogy magyarázod? - nyomom indulatosan a mellkasának a borítékot. Eugen a szájába teszi a cigit és úgy olvassa el a rendőrségi jegyzőkönyvet egy betöréses rablásról. Egy gazdag családi házba törtek be, megölték a kutyákat és elvittek minden mozdítható értéket. Csakhogy az egyik kilincs alatt viaszt találtak. Hosszú percekig hallgat, aztán az egyetlen reakciója, hogy az arcomba fújja a füstöt.
Tudod Te, ez mit jelent? - emelem fel a hangom a nem törődöttségén, mire egy idősebb nő megbámul minket, ahogy elhalad mellettünk a kerekes szatyrával. Megvárom míg messzebb kerül tőlünk, és folytatom:
 - Azt, hogy azzal a rohadt vissza már akkor is kented a motorod és most is. És mind a két helyszínen megtalálták. - Erre a kijelentésre végre rám néz: látom rajta, hogy a fátyolos tekintete mögött tudja, hogy az eltussol ügyünkre gondolok.
- Kellett a pénz, Mister Van Családom és Állásom. – sziszegi erre haragosan, majd karba fonja  a kezét.
- Ennyi? – pislogok megrökönyödve - Nem érted, hogy miattad elveszíthetek mindent, Eugen - kitépem a kezéből a borítékot - Nem azért güriztem és vállaltam el a legszarabb munkákat évtizedeket át, hogy egy pillanat alatt semmivé legyen.
​- Érdekes, akkor bezzeg nem így gondoltad, sőt ha jól emlékszem te még gyújtogatásra is buzdítani akartál. – vág vissza egy gonosz vigyorral a gyűrött arcán. Továbbra sem ordít vagy kel ki magából, de látom az összeszorított állkapcsán, hogy ehhez nagyon is erőlködnie kell.
- Jézusom, - túrok bele a hajamba remegő kézzel - csak azért csináltuk, hogy a szülők agyára menjünk...
- Hogy tepersz az igazadért. A tárgyalásokon is ezt csinálod? – gúnyolódik tovább miközben elpöcköli a a csikket az első, lehullott levelek közé.
Na ez már már több a soknál, a hajamat markolászó kezem szinte magától mozdul és csapódik bele Eugen húsos mellkasába.
- Tüntesd el azt a rohadt motort és viaszt az útból Eugen! – fenyegetem meg, és még mielőtt vissza tudna vágni sarkon fordulok és otthagyom.


Eugen
​A sétányon többen is andalognak a csípős idő ellenére, mégis messziről kiszúrom a bátyámat, aki a padon fészkelődik, mintha égne a lába alatt a talaj. Fogalmam sincs, hogy mit akar, de biztos, nem sörözni ha már képes volt egy órát várni rám.

- Jó, hogy így ismered az órát. - pattan fel egyből a padról, amint oda érek, távolabb állok meg tőle, mert sosem bírtam ezeket a hiszi rohamait.
- Itt vagyok, nem?- vetem oda miközben felemelem az egyik szemöldököm.
- Mit csináltál egy hete este 6 és 8 között? - szegezi nekem rutinosan a kérdést.
- Asszem motrot szereltem., - vonok vállat miközben előhalászok a zsebemből egy szál cigit és egy olcsó gyufás skatulyát, nem törődve Tim figyelő szemeivel - Megint bedöglött az olajszűrője...
- És ezt hogy magyarázod?- szinte nekem vágja a nagy alakú sárga borítékot, amit már összegyűrt. Ráérősen a számba teszem a cigit és pöfékelve elolvasom a jelentést: egy puccos házba törtek be, kinyírták a kutyákat és elvittek minden mozdíthatót. Jap, így volt, - gondolom magamban aztán a bátyám arcába fújom a füstöt - de honnan tudja, hogy én voltam? Ez még semmit nem bizonyít..
- Tudod Te, ez mit jelent? -  emeli meg a hangját türelmetlenül mire egy kotnyeles nő megbámul minket miközben elmegy mellettünk az ócska kerekes szatyrával. - Azt, hogy azzal a rohadt vissza már akkor is kented a motorod és most is. És mind a két helyszínen megtalálták.
- Kellett a pénz, Mister Van Családom és Állásom. – sziszegem haragosan, majd karba fonom a kezem. Tudom, hogy az ezer éves ügyünkről van szó, de kettőnk közül csak neki tökéletes és egyszerű az élete.
- Ennyi? Nem érted, hogy miattad elveszíthetek mindent, Eugen? - tépi ki a kezemből a borítékot dühösen, ami majdnem félbe szakad. - Nem azért güriztem és vállaltam el a legszarabb munkákat évtizedeket át, hogy egy pillanat alatt semmivé legyen.
​- Érdekes, akkor bezzeg nem így gondoltad, sőt ha jól emlékszem te még gyújtogatásra is buzdítani akartál. – válaszolok félre döntött fejjel, gonoszan vigyorogva. Nem emelem fel a hangom, mint ő, bármennyire is mar belülről a düh.
- Jézusom, - túr bele a hajába remegő kezekkel- azt csak azért csináltuk, hogy a szülők agyára menjünk! – a nyakán, a gallérja fölött egyre inkább kidudorodik az ér és a közeledő idegrohamtól egyre inkább izzad a magas homloka.
- Hogy tepersz az igazadért. A tárgyalásokon is ezt csinálod? – pöckölöm el a csikket az első, lehullottt levelek közé. Mindig elő adja a hattyú halálát, ha kezd tanácstalan lenni.
Ez a gúnyos kijelentés viszont az utolsó csepp a pohárba nála. A haját markolászó keze meglendül és erőteljesen a mellkasomba csapódik. A hirtelen ütéstől hátrébb lépek, ám még mielőtt reagálni tudnék közbe vág.
- Tüntesd el azt a rohadt motort és viaszt az útból! – hajol fenyegetően közelebb vérben forgó szemekkel, aztán fújtatva sarkon fordul és itt hagy.


Járókelő

Egy jól öltözött magas férfi idegesen ücsörög az egyik padon a sétányon, amire én is gyakran ülni szoktam, mert onnan az egész helyet be lehet látni. Meglepődötten megállok az egyik tölgyfa mellett, aztán helyet foglalok az ottani keskeny padon, majd elengedem a pórázról a barna Shar Pei kutyámat, hadd szaladgáljon.

A férfi azonban elég idegesen viselkedik ahhoz, hogy ne figyeljem egy kicsit: a pad szélén ül görnyedten, fészkelődik és az óráját bámulja hosszú percekig, aztán hirtelen feláll és járkálni kezd ide-oda. Belenyúl a kabátja zsebébe és előhúz egy nagy alakú borítékot, amit aztán görcsösen markolászni kezd. Tehát attól a borítéktól ilyen ideges, vonom le a következtetést.
Ekkor megfordul, majd újabb és újabb köröket ír le miközben a lábait keményen vagdossa a macskaköveken, hogy még ilyen messziről is hallom.

Meglepetésemre újból leül a padra, ezúttal azonban a könyökére támaszkodik és sebesen forgatni kezdi az egyetlen gyűrűjét az ujján. Többször is felsóhajt, hogy megnyugtassa magát, de szemmel láthatóan nem sikerül elérnie ezzel semmit. Inkább felnéz és a sétányt kezdi el pásztázni, mint aki keres valakit. Szinte azonnal kiszúr egy szerelmes párt méterekkel odébb, akik nevetgélve beszélgetnek egymással. A magas férfi arcára azonban kedves mosoly helyett a bánat, a féltékenység és a bűntudat jelenik meg. Vajon mi lehet abban a borítékban? A feleségéről lehet szó? Hümmögök meglepődötten, de kiránt a merengésből Sarah, a kutyám, aki izgatottan bököd az orrával, hogy a talált botot eldobjam neki. Kedvesen megvakargatom a zömök füle tövét, majd eldobom az összenyálazott botot.
Ahogy elsprintel mellettem a kutya, kíváncsian vissza nézek a különös férfira. Ezúttal azonban már nincs egyedül: egy alacsonyabb, az igénytelenség határát súroló férfival beszél, akin kopottas farmer, bakancs és mackó pulcsi van.

Annak ellenére, hogy távol állnak egymástól, a magas férfi ingerültnek tűnik, minden izma pattanásig feszült, a sötét szemei pedig szikrákat szórnak a másikra, aki hanyag nemtörődömséggel hallgatja miközben rágyújt egy cigire. Ismét előkerül a sárga boríték, amit valósággal a másikhoz vág. Közelebb hajolok, hátha meghallok valamit a titokzatos boríték tartalmából. A lezser férfi azonban nem válaszol, hiába olvassa el többször is a fehér papírokat. Csak nézi, aztán egyszerűen a másik arcába fújja a füstöt.
Hogy engedhet meg magának valaki ilyet? Rázom meg a fejem. A magasabb, jól öltözött férfi erre felemelt hangon mond valamit, mire egy mellettük elhaladó idős nő megbámulja őket. Nem csoda, mert egyre inkább kikel magából, dörzsölöm meg ősz bajszomat, a vitát elnézve biztosan testvérek lehetnek, és az öccse csinálhatott valamit. Rendes a bátyótól, hogy megregulázza.

A fiatalabbik fél erre összefűzi a kezeit a mellkasa előtt és gúnyosan visszavág. A testvér erre a megjegyzésére a hajába túr. Tisztán látszik rajta, hogy most már az ideg összeroppanás szélén áll. A másik azonban ennek ellenére is folytatja. Ő halkan beszél, és igyekszik elfojtani az érzelmeit, mégis az idősebbik mellkason vágja, megfenyegeti, majd elviharzik.


Jó hétvégét mindenkinek :D
Brukú

Share:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Az írás számomra:

Az írás számomra:
"Írás közben nincs ítélkezés, se szégyen, csakis szabadság. Amint a toll a papírhoz ér, egy pillanatra szabad vagyok." Jessica Sorensen

Fordító

Chat

Írós és történetes blogok hirdetései