2018. január 18., csütörtök

Negyvenhárom napos kihívás

Sziasztok, 

Az idei év első, nagyobb lélegzetvételű kihívására nem is kellett sokat várni, ugyanis Henna jóvoltából hozzám is elért. Ez egy mindennapra szóló kihívás, ami az írástechina gyakorlására/fejlesztésére van. Sok kicsi feladat, de mindegyik velős és kimozdít a kényelmes írói-komfortzónából.

Egyedüli gondom a napi szinten való megírása, publikálása, mert napi szinten sajnos nincs ennyi szabadidőm. Ezért átértelmezném ezt a negyvenhárom napot és úgy foglalkozok vele mintha csak egy lista lenne, a fejezetek pedig csak elnevezések és nem kikötések. 

 

ELSŐ NAP:
Írj egy verset, vagy egy rövid történetet! 
A sorok kezdőbetűi egy szót alkossanak!

MÁSODIK NAP:
Írj le legalább 30 olyan szót, amikkel jellemezni tudsz egy strandot. Ez után egy új bekezdésbe írj egy rövid történetet, vagy verset úgy, hogy a leírt 30 szó ne szerepeljen benne!

HARMADIK NAP:
Írj valamiről, amit szeretsz, majd írd át úgy, mintha gyűlölnéd!

NEGYEDIK NAP:
Keress random egy tárgyat, és írd meg az utazását addig, míg meg nem találtad!

ÖTÖDIK NAP:
Írj levelet:
 a jövőbeli énednek
múltbéli énednek
a jövőbeli gyerekednek

HATODIK NAP:
Válassz egy kevésbé kedveltállatot, és írj hozzá egy eladási értékesítést!

HETEDIK NAP:
Válassz egy háztartási tárgyat, és írj le egy dialógust, ami közted és a tárgy között zajlik!

NYOLCADIK NAP:
Írj egy mesét, vagy bármilyen történetet, egy fő gonosz szemszögéből!

KILENCEDIK NAP:
Válassz ki egy olyan személyt, akit szeretsz, és egy olyat, akit nem. 
1. Írj olyan történetet, ahol belőlük alkotsz egy karaktert. Az egyik adja a fizikai tulajdonságait, a másik pedig a személyiségét!
2. Állíts össze egy karaktert, a kettő személyiséget ötvözve!

TIZEDIK NAP:
Válassz ki egy személyt, akit nem nagyon ismersz, de nem régen láttad őt. Írj le egy találkozásod vele, az ő szemszögéből!

TIZENEGYEDIK NAP:
Keress 2-3 magazinban egy-egy hirdetést. Most írj egy rövid történetet, a bennük talált, számodra tetsző szavakkal!

TIZENKETTEDIK NAP:
Hunyd be a szemed, válassz egy színt, majd kb. 5 percig tanulmányozd a szobát, ahol vagy; ilyen színeket keresve, és figyeld meg azokat a dolgokat, amik az adott színben pompáznak. Írj róluk egy jegyzetet, egy történethez!

TIZENHARMADIK NAP:
Írd le a tapasztalatod azzal kapcsolatban, amit életedben legelőször átéltél!

TIZENNEGYEDIK NAP:
Válassz random egy számot. 
Nézz körbe a könyvespolcodon (vagy menj könyvtárba) és vegyél le annyi könyvet, amelyik számra gondoltál. Nyisd ki őket azon az oldalon. Keresd meg azt a bekezdést, amelyik számra gondoltál. Írj egy történetet, verset úgy, hogy az adott sorok szerepelnek bennük!

TIZENÖTÖDIK NAP:
Válassz egy idegent, akit nemrég láttál (szembe jött veled az utcán, vagy bárhol). Írj róla egy történetet!
 
TIZENHATODIK NAP:
Válassz egy random könyvből 2 random fejezetet. Az első kiválasztott fejezet első mondatával kezdődjön a történeted, a második kiválasztott fejezet utolsó mondatával végződjön a történeted!

TIZENHETEDIK NAP:
Írj le egy rövid mondatot. Ezt a mondatot variáld át annyiszor, amennyiszer csak tudod!

TIZENNYOLCADIK NAP:
Írd le azt, hogy hol vagy, anélkül, hogy pontosan leírnád, hogy hol vagy. Használd a négy érzéked, hogy behatározd a helyzeted!
(Pl. ne írd le, hogy az ágyon ülök, hanem úgy, ahogy azt te érzékeled)

TIZENKILENCEDIK NAP:
Írd le a történet végső jelenetét! Ezután haladj visszafelé, egészen a kezdetekig!

HUSZADIK NAP:
Írj történetet, vagy verset, valakinek!

HUSZONEGYEDIK NAP:
Írj egy történetet a mellékszereplő szemszögéből, aki a főhős barátja pl. 

HUSZONKETTEDIK NAP:
Írj egy történetet 4 bekezdésben/részben. Mindegyik rész ugyan az a történet legyen, csak más-más műfajban. Az első bekezdés: fantasy. A második: sci-fi. A harmadik: thriller. A negyedik: romantikus.

HUSZONHARMADIK NAP:
Írj le egy tárgyat, egy bekezdésbe. (50-100 szóból álljon)

HUSZONNEGYEDIK NAP:
Vegyél egy lapot, írj a közepére egy tetszőleges szót, tárgyat, élőlényt, amit szeretnél. Húzz belőle vonalakat, és azokra írj újabb szavakat, amik a középen lévő szóhoz kötődnek. Aztán ezekből a szavakból szintén húzz vonalakat! 
Hálózd be az egész lapod!

HUSZONÖTÖDIK NAP:
Írj a kedvenc sulidról/egyetemedről úgy, mintha utálnád. Tedd ezt fordítva is. Írj a legrosszabb sulidról/egyetemedről úgy, mintha szeretted volna!

HUSZONHATODIK NAP:
Írd le 20 kedvenc könyvednek, verseskötetednek a címét. Ezeket rendezd úgy, hogy verset kapj belőle!

HUSZONHETEDIK NAP:
Írj egy történetet úgy, hogy az alábbiakat kihagyod belőle:
Főnevek az elnevezéseknél
Melléknevek a leírásoknál
(Fogalmam sincs, hogy mégis itt mit vár el a feladat. :DD)

HUSZONNYOLCADIK NAP:
Válassz ki valamit a történelemből, és írd át újra úgy, hogy a rossz nem történt meg, vagy a jó rosszul ért véget!

HUSZONKILENCEDIK NAP:
Életed legrosszabb élményét írd le úgy, mintha az lett volna a legjobb, és életed legjobb élményét írd le úgy, mintha az lett volna a legrosszabb!

HARMINCADIK NAP:
Válassz véletlenszerűen 5 darab betűt! Ezeket írd fel magadnak, és írj úgy egy történetet, vagy egy verset, hogy ezek a betűk hiányoznak belőle!

HARMINCEGYEDIK NAP:
Keress ki egy történetet, egy cikket, egy újságból. Írd le fél oldalban, miről szólt, aztán írd le 15 sorban, majd végül foglald össze egy mondatban a cikket!

HARMINCKETTEDIK NAP:
Írd le a reggeli rutinodat úgy, hogy az összes élettelen tárgy beszéljen hozzád!

HARMINCHARMADIK NAP:
Tegyél fel egy hangos, pörgős, lendületes zenét, és kezdj el írni! Ne hagyd abba akkor se, ha elveszted a mondataid végét, folytasd tovább, míg véget nem ér a dal!

HARMINCNEGYEDIK NAP:
Válassz egy nagyon híres festményt, amiről nem tudsz semmit, és írd meg a történetét!

HARMINCÖTÖDIK NAP:
Interjúztasd meg az egyik kedvenc karaktered, mintha egy igazi híresség lenne!

HARMINCHATODIK NAP:
Mi állna a te sajátkészítésű szerelmi bájitalodban? Ismertesd a receptet! (Eszközök, hozzávalók, elkészítési mód, hatásának ideje, mellékhatások, stb.)

HARMINCHETEDIK NAP:
Írj egy rövid történetet, verset, és rejts el benne egy titkos üzenetet!

HARMINCNYOLCADIK NAP:
Üsd fel a wikipédiát, és keress benne egy random témát, amiről írhatnál egy történetet!

HARMINCKILENCEDIK NAP:
Írj egy történetet, vagy egy verset, amiben minden mondat kérdés!

NEGYVENEDIK NAP:
Bővíts ki egy történetet, amit valaki más mesélt el neked!

NEGYVENEGYEDIK NAP:
Nyisd meg a google térképet, jelölj ki rajta egy úti célt, és ismertesd, miért mész oda, hogyan. Aztán képzeld el, hogy ott voltál! Írj egy útinaplót

NEGYVENKETTEDIK NAP:
Válassz ki egy viccet, majd írj róla egy egyáltalán nem vicces, szomorú, tragikus történetet, vagy verset!

NEGYVENHARMADIK NAP:
Képzeld magad a kedvenc állatod bőrébe, írj történetet az ő szemszögéből, úgy, hogy csak a végén derüljön ki, milyen állatba bújtál bele!



Üdv,
Brukú
Share:

4 megjegyzés:

  1. Jaj annyira izgalmas, hogy többen is kipróbáljuk ezt! Nagyon kíváncsi leszek a különböző megoldásainkra! Így, hogy többen belevágtunk, csak még izgalmasabb! ^^

    VálaszTörlés
  2. Érdekes feladatok vannak, az biztos. Mondjuk én már nem vállalok be több írnivalós dolgot.
    Viszont neked sok sikert a megírásukhoz! :D

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok,

    Bármikor be lehet szállni, szerencsére nincsen ilyen kikötés. Hátha egyszer lesz időd és belevágsz ;)

    Igen, igen, én is kiváncsi vagyok, hogy ki hogy oldja majd meg :D

    Puszi
    Brukú

    VálaszTörlés
  4. Yoh!

    Kíváncsian várom a napokat, amikor a listádhoz felkerülnek a teljesítések :D

    VálaszTörlés