Blog születésnap

Sziasztok, 


Büszkén jelentem ki, hogy ma egy éves a blog. Ez az első blogom, ezért nagy szó, hogy idáig eljutottunk. Sok minden történt ebben az évben, kezdve a designal (amin sokszor változtattam), a modulokkal (hogy milyen legyen a kialakítása és színe) aztán a menü sávval (ami sosem azt akarta, amit én) és a Talking Blogs beindításával, ami már a legelején is a terveim között szerepelt. Közben megtanultam a képszerkesztőt is használni, amiről eddig azt gondoltam, hogy lehetetlen kezelni, és nem olyan régen FB oldalt is nyitottam a blognak, ami egyenlőre még gyerek cipőben jár és sok elmaradásom van még vele, de ami késik nem múlik, ott is fenn lesz minden. :)

Hogy a szórakozás is előtérbe kerüljön, több írói kihívást, tag-et/challenget is csináltam, sőt a nyáron Klub tag is lettem. Utóbbit, hogy a könyvmoly énemnek is eleget tegyek, a többit pedig a móka kedvéért és persze azért, hogy próbálgassam a "határaimat" vagy magamat az írás terén. Sőtmitöbb, két díjat is kapott a blog.

Viszont annak örülök a legjobban, hogy huszonnyolc feliratkozója lett a blognak, amit nagyon szépen köszönök, és hogy több nagyon aranyos, jófej bloggerrel is remek kapcsolatot alakítottunk ki. <3

Erre a napra egyébként rengeteg mindent gondoltam: a borítókép tervezéstől a videón át, aztán rájöttem, hogy A) egyik sem illik a bloghoz és B) alig van időm megszerkeszteni. Maradtak a statisztikák. No de, hogy ne legyen annyira monoton, kicsit ráncba szedtem. :)





Ezer meg egy puszi:
Brukú

Share:

2 megjegyzés:

  1. Boldog szülinapot a blognak! Nagyon tetszik, ahogy összehoztad a statisztikát :3
    Zsazsi :3

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen, Zsazsi. ^_^
    örülök, hogy tetszik az eredmény. Apróság, nem? Aztán hogy feltudja dobni a száraz számadatokat.

    VálaszTörlés

Az írás számomra:

Az írás számomra:
"Írás közben nincs ítélkezés, se szégyen, csakis szabadság. Amint a toll a papírhoz ér, egy pillanatra szabad vagyok." Jessica Sorensen

Fordító

Chat

Írós és történetes blogok hirdetései