2017. január 9., hétfő

A szomszéd lakás lakója - Első évad Első rész - A füge

Sziasztok,

Ma egy kicsit más jellegű regénnyel készültem. Egyrészt azért, mert  nem a már megszokott horror/thriller műfajt képviseli, hanem a humort és a vígjátékot, másrészt pedig ez egy kisebb sorozat, max két évados. Szeretem a sorozatokat, mindig szórakoztatnak és kikapcsolnak legyen az akció, krimi vagy vígjáték, ezért is gondoltam arra, hogy bele vágok. Remélem Nektek is annyira fog tetszeni, mint nekem. :D


Kellemes olvasást!



Az ajtó nyikorgás nélkül nyílik ki, és fedi fel az új, üres lakást, ami a három szobával és a tágas, egybenyitott étkező-konyha-nappalival kétszer akkora, mint az előző lakásunk volt. A falak makulátlanul fehérek, a francia ablakok szinte kivétel nélkül a plafonig nyújtózak, ahol az álmennyezetbe spotlámpák százai vannak süllyesztve. A beáramló napfénytől és a lámpák sárgás színétől a keményfa padló úgy csillog, mintha tükörből volna.
- Eszméletlenek a szüleink.  – perdülök meg vigyorogva a tengelyem körül széttárt karokkal a konyha leendő helyén.– Honnan jutott ilyesmi eszükbe nászajándéknak?
- Mert annyira kinőttük már azt a lakást, hogy egy fogpiszkálót nem tudtál le dobni a földre?– kérdez vissza irónikusan miközben leteszi a kezeiben tartott nehéz dobozt a nappaliba, a többi mellé, majd leporolva a koszt a barna pulóveréről, elkezdi a derekát dörzsölgetni. - Itt biztosan nem fog anyukád megbotlani semmiben, és nem töri el a bokáját.
- Az biztos. Tengernyi a helyünk. – kuncogok izgatottan majd pár szökkenéssel átszelem a közöttünk lévő távot és a nyakába ugrok. Dan jó két fejjel magasabb nálam, amolyan kosaras alkat, így jól el kell rugaszkodnom. Ő könnyű szerrel felkap, hogy aztán szorosan magához ölelhessen.
- Gyere, - bontakozik ki az karjaimból percekkel később – legalább a hálószobába valókat cipeljükfel még ma.  – csap a fenekemre, mire én gyendégen meghúzom az egy hetes borostáját.
                Mire besötétedik a dobozok és zsákok nagy része kacskaringós folyosókat alkotva sorakozik a lakásban. Helyére került a hűtő, a francia ágy, néhány fürdőszobai kellék és a kézi poggyászból tiszta ruhák. Meg sem ágyazunk rendesen, úgy dőlünk be az ágyba és zuhanunk mély álomba.
Az óra lágy, dallamos hangja hat órakkor ébreszt. Dan gyűrötten, ásítozva kiszáll az ágyból majd a hajópadlón csattogó mezitlábbal elindul a konyhát alkotó doboz- rengeteg felé megkeresni a kávé főzőt és a hozzá tartozó elemeket. A hangos zörgésre én is felkelek, magamra rántom a fehér köntösöm, és hogy ne látszódjon mennyire kócos a hosszú hajam, felhúzom a nyuszi füles kapucniját, úgy indulok az ajtóba dobott újságokért.
                 A fekete-fehér csempékkel díszített egyenes folyósón teljes csend honol. A legtöbb ajtó előtt már nincsen gazdátlan újság, és kellemes rántotta illat lengi be a helyet. Nagyot szippantok a finom illatból aztán lehajolok a meglepően vastag csomagért. Épp elkezdem kicsomagolni, amikor kivágódik a szomszéd lakás ajtaja, amiben egy alacsony, pocakos, tömzsi férfi jelenik meg. Középkorúra saccolnám, de a pár hetes borostája, a kopaszodó fejét csomókban eltakaró haja miatt ennél többnek tűnik. Egy kifakult kék köntös van rajta, egy vastag téli zokni – nyáron – és egy egyszerű fekete papucs.
- Helló, az új szomszéd vagyok, Megan.... - kezdem a bemutatkozást vidáman, de ahogy a férfi lehajol az újságokért, teste minden apró porcikája kivillan a köntöse alól.
- Fúj... – takarom el a szemeimet undorodva. – Nem tudtam, hogy még mindig érik a füge.
- Kész van a kávé... – érkezik meg a férjem, és ekkor ő is meglátja. – Jesszusom, a vadállatokat nem kéne szabadon engedni!  -szól rá a szomszédra, aki megvonja a vállát aztán ránk csapja az ajtót.
- Eh... – sarkon fordulok, és egyből az üres konyhapulton heverő mobilomért indulok.
- Mi csinálsz? – hallom Dan hangját.
- Lemondom az újság igénylést! – és már tárcsázok is.

- Nem túlzás ez egy kicsit, Maggie drágám? – hallom az értetlen hangját a hátam mögül mielőtt kicsengne a vonal.

...

     Besötétedett már mire a lépcsőház ajtajában állok és a liftre várok. Fáradtan neki támaszkodom a hűvös falnak és csendesen szenvedve várom, hogy megérkezzen a lift. Hosszú percekkel később egy halk csilingelés kíséretében meg is érkezik. Bevánszorgok és megnyomom a negyedik emel gombját. A lift meglepően tágas és újszerű, ráadásul a rengeteg apró lámpától világosnak is hat, amit addig a pillanatig tartok fantasztikusnak, míg meg nem látom magam a tükörben. Egy fáradt nő képe pislog onnan rám, akinek zöld szemei alatt halvány karikák lapulnak, sápadt, keskeny arcát bekeretezik a kontyból kicsúszott mogyoróbarna tincsek és akinek tintafoltok a bal kézfeje. Vágok egy grimaszt, amikor lágyan megáll a lift és kinyitódik az ajtaja.
        Amint kiszállok a könyök9mmel felkapcsolom a villanyt, aminek a gombja éjjel nappal zölden világít. A várt fényáradat helyett azonban kettő félhold alakú lámpa kel csak életre hosszas villódzás után. Halvány derengő fényük nem képes elűzni a teljes sötétséget, így a félhomályba vesznek a vörös muskátlik és a lila fogföldi ibolyák, az egyforma műanyag ajtókat téglalap alakú árnyékok fedik és a fekete-fehér csempék is előbb tűnnek egy négyzethálós útvesztőnek, mint barátságos taposóknak.
- Ez most komoly? - sóhajtom, megdörgölöm a szemeimet aztán ásítozva elindulok a lakásunk felé. Lomhalépteimet tompa koppanások követik, amik már-már hangosnak tűnnek a síri csendben. Igyekszem minden egyensúly érzékemet össze szedni és lábujj hegyen járni, ami többé-kevésbé sikerül is, amikor meghallok egy éles ajtó nyikorgást. Felkapom a fejem és felkészülve a gyerek sírásra és mérges szülőkre körbe nézek. Senkit nem látok.  Értetlenkedve megvakarom a fejem, leveszem a cipőimet aztán tovább sietek. Perceket alatt elérem a negyvenkilences számú ajtót. A vállamról levéve a vászon táskát elkezdek benne kotorászni az apró kulcsok után, de hiába voltak az előbb még a kezembe, azokat egyáltalán nem találom meg. Hogy én mennyire utálom ezt a táskát, szitkozódom magamban, amikor halk, egyenletes szuszogás üti meg a fülem.  Megdermedek a mozdulatban, aztán szép lassan, lélegzet visszafogva felegyenesedek. A szívem egyből a torkomban zakatol, a kezeim remegni kezdenek , és olyan éber lettem, mint még soha. Elszámolok tízig, aztán minden erőmet össze szedve hátra fordulok: a szomszéd ajtaja résnyire nyitva áll, a tévé kékes fénye pedig egy hosszú vékony csíkban hasít a félhomályban úszó folyósóra.
      - Mi a.... - motyogom csodálkozva aztán úgy döntök, hogy az egyszerűbbik utat választom: sietősen bekopogok. Dan lépteinek zaja sokára szűrödnek át a fehér ajtón, amitől csak még jobban rám tör a pánik. Az eddigiek alapján egy cseppet nem bízom Fügében, sőt most még az is megfordult a fejemben, hogy titkon pszichopata gyilkos. Végig fut a hideg a hátamon és újból, jóval erősebben dörömbölök az ajtón.
- Gyerünk már! - topogok idegesen miközben igyekszem lassítani a lélegzetemet és nem törődni azzal, hogy valaki figyel. A zár egy örökké valóság után végre kinyílik én pedig úgy rontok be, mintha katonai képzésen lennék. Ahogy azonban becsapom az ajtót, megpillantom Fügét, aki pislogás nélkül bámul rám a folyosó közepéről.
         - Ez meg mi volt? – kérdezi Dan álomtól fátyolos szemekkel.
- A szomszéd.... – lihegem riadtan. – Figyelt... Mint valami horrorfilmben.
- A fügés? – kérdez vissza ásítozva. – Lehet csak a gyógyszerei gurultak el, aztán azt kereste.
- Nem vagy vicces. Félelmetes volt! – masszírozom meg a halántékomat fáradtan majd mind a négy zárat bezárom a biztonság kedvéért.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése