2016. szeptember 26., hétfő

Catalina Sanchez - Gondolatok

Sziasztok,

A mostani bejegyzéssel nem csak egy tehetséges írót, illetve bloggert ismerünk meg, de jó tanácsokat is kapunk tőle az írás terén.


Üdvözöllek, Catalina Sanchez. Köszönöm, hogy elfogadtad a meghívást.

Őszintén bevallva, nem is tudom, hogy most mit is kellene erre írnom. Elég régóta blogolok már ahhoz, hogy legyen valami frappáns begyakorolt szövegem erre a kérdésre, de soha sem voltam jó ebben. Ráadásul most sok minden kérdőjeleződött meg pár magánéleti probléma miatt, így inkább hagyatkoznék a tényekre, amit talán sokan nem tudnak rólam. 24 éves múltam és 8 éve írom a történeteimet. Sokat nem egyszer újra kezdtem, azonban azért akad olyan is, amit sikerült befejeznem. Jelenleg még Pesten élek és immár egy egyetem (bár mindenki megkérdőjelezi az suli előre lépését, mert minőségileg, hát nem azon a szinten van…) végzős hallgatója vagyok, igaz egy félévet biztos csúszni fogok a drága lehetetlen rendszernek köszönhetően. Aztán pedig ki tudja, hogy mi lesz velem, sose láttam előre a sorsom, csak megéltem mindent.

Az oldal kellemes, meleg hangulatú, áttekinthető, ahol mindent első kézre megtalálni. Nem voltam másképp a frappáns elnevezésű tartalomjegyzék azaz a Gondolattérkép megtalálásánál.

Örülök, hogy tetszik a blog, bár még mindig igazán kezdeti formában található meg. Nem is tudom, hogy hányadik próbálkozásom a személyes jellegű oldalak terén, mivel nem egy elődje van még meg a profilomon. Próbálok egyedi lenne, így a menüt se ennek akartam elnevezni, emiatt jött a Gondolattérkép, aminek szerintem mindenki tudja a lényegét.

Az egyszerű, de újszerű elvén működik látszatra, és lehet emaitt tűnik késznek az oldal, és nem kezdetlegesnek.

Az újszerűség fonalát tovább víve, felbukkan az Előkészületben és Folyamatban almenü. Még egyenlőre nincs elérhető tartalom ugyan, de azért megkérdezhetem, hogy mik várhatóak? Mik vannak készülőben?

Ha nem lennék lusta és a szakmai gyakorlatom se szívta volna le minden energiámat, akkor már ezek a menük is élnének. Az előkészületben menübe nagyon csekély számú történetet tudnék felsorakoztatni, mivel a folyamatban lévő történetekkel akarok foglalkozni, ráadásul van néhány olyan is, amit azért nem akarok megosztani, mert szeretném, ha titok lenne a megjelenéséig. Így belegondolva, valószínűleg át fogom dolgozni ezt a menüt, mert egy picit már sántít az egész. Jelenleg két futó történetem van, az Esőcseppek 2. része, illetve a Kívánságok éjszakája, amit sajnos már elég rég frissítettem. Igyekszem visszarázódni a mindennapos írásba, viszont ez egy kicsit döcögősen megy még.

Ehhez pedig egyértelműen kapcsolódik a Befejezett almenü, aminek a kialakítását személy szerint nagyon ötletesnek találok. Mesélj egy kicsit erről a megoldásról, és az elkészült alkotásokról. Honnan jött az alap ötlet? Mi inspirált?

Az itt található kódokat használom a többi blogomon is a szereplők leírásánál, illetve a fejezeteknél. Hely takarékos megoldás, ráadásul így rendezettebb az egész, mivel azonos méretű szövegdobozokat lehet látni, ez pedig nekem nagyon fontos. Nem mániákusan, de szeretem, ha rend van körülöttem, nagyok az elvárásaim a saját dolgaimmal kapcsolatban, így akár órákat is el tudok vesztegetni, hogy millire pontosan úgy nézzen ki minden, ahogyan én azt elképzeltem.
Egy novelláról, illetve egy két részes kisregény első része található itt. Mindkettő fanfiction és az én számomra mindkettő nagyon kedves. A novella egy boldog szakaszt ír le, míg a kisregény az elvállás nehézségeit mutatja be. Jelenleg az utóbbi ál közelebb hozzám, ráadásul ennek írom a folytatását is. Őszintén bevallva nem nagyon emlékszem, hogyan jött az alapja, de a legtöbb történetemnél így vagyok, mert ahogy kipattan valami a fejemből, máris rengeteg ötletem van hozzá, ebből kifolyólag, hamar elfelejtődik az a szikra, amiből létrejön az egész.

És mi a helyzet az ajádékozással?  Ugyanis ajándékba adtál vagyis készítettél  egy novellát, ami - mint a többi - igazán jól sikerült. Ilyen kezdeményezéssel vagy gesztussal nemigen találkoztam még. Mi húzódik ennek a hátterében? Hogy történt az egész?
Először is köszönöm a kedves szavakat, örülök, hogy tetszett a no
vella. Karácsonyra készült ajándékba, akkor még viszonylag elég kevés focis blogger volt. Dora kezdeményezése volt az egész, én csak csatlakoztam az egészhez. Amolyan sulis, sapkából név kihúzós, ajándékozós volt az egész. Kaptál egy nevet, felsorolva, hogy kivel olvasna szívesen novellát és ennek a személynek kellett írni. Nagyon egyszerű dolgom volt, mert pont azt a focistát kaptam meg, akivel annak idején kitaláltam az egész jelenet sorozatot, mivel ez egy fel nem használt ötlet volt. Szívesen ajándékoztam, mivel reméltem, hogy tetszeni fog az ajándékozottamnak, ráadásul meg is írhattam és nem merült a feledés homályába. Még ma is mosolyogva olvasom vissza és rögtön magam előtt látom az egészet.

Már a bemutatkozásnál olvasható, hogy több típusú alkotást is publikálsz, mint a rövid szösszenetek, novellák és kisregények. Mesélj egy kicsit ezekről. Hogy hogy több fajtában is alkotsz? Azért is kérdezem, mert általában csak egy típust járnak körül az írók.

Amikor elkezdtem írni, minden gondolatomat, ötletemet egy regénybe akartam belezsúfolni és mondanom sem kell, hogy kész katasztrófa volt az egész. Kezdő írói hiba, de én mindenkinek csak azt tudom tanácsolni, hogy ne ragadjon le egy típusnál. Bátran próbálkozzon mással is, mert vannak olyan történetek, amelyek több tíz fejezetben tudnak csak kibontakozni és akadnak olyanok is, aminek elég egy lélegzetvételnyi idő is, nem kell tovább nyújtani. A szösszenetekre pedig csak azt szoktam mondani, hogy amikor ezeket leírom, megragadt annyira az adott jelent, hogy muszáj volt megírnom, akár előre, akár csak úgy. Csak gondolj bele, milyen rossz, amikor kitalálsz valami nagyszerűt, de az sehová sem illik. Én ezért írom meg, még ha pár bekezdésnél nem is lesz több, viszont a lelkemnek jólesik, hogy nem fog elveszni se a jelenet, se az az érzés, ami miatt megalkottam.

Ismerős mindkét érzéss: ha nem illik sehova az újsdonsült ötlet, és az a kellemes elégedettség, hogy nem hagyom elveszni azt a bizonyos pillanatot. A tanácsod pedig nagyon jó. Azért is értek veled egyet, mert nálam is van, hogy csak egy szösszenetre kap el az ihlet de van, hogy több oldalon keresztül.

Hamár a többrétűségnél tartunk: hogyan kezdődött az írás?

Elég régen volt már, 2008-ban kezdtem el írni. Emlékszem akkor lett otthon normális netünk, már nem a tárcsázós modemünk volt, így szabadon böngészhettem. Rengeteg anime ihletésű sztorit olvastam és egyre jobban azt éreztem, hogy ilyet én is akarok írni. Tudom, hogy elég gyerekes gondolat volt, de így kezdődött el minden és igaz, hogy azokhoz képest már fényéveket javultam, azonban örülök, hogy neki kezdtem, mert nagyon jó kifejezési forma. Nagyon sokat álmodozom és így egy részüktől úgymond „megszabadulhatok”, pluszban folyton pörög az agyam, emiatt fontos, hogy jó részét ki tudom írni magamból, máskülönben már valószínűleg megőrültem volna.

Szerinted hogyan érdemes kezdeni egy regényt/novellát? Egyből a lecsóba vagy pont fordítva?

Kezdtem már el történetet így is és úgy is. Ez magától a sztoritól is függ, mert valamelyik igényli, hogy egyből a közepén kezdjük, akcióval, míg van olyan, aminek pont az tesz jót, ha szép lassan bontakozik ki.

Na és a befejezés? Happy end vagy szomorú vég?

Erre is csak az tudom mondani, mint az előbb is. Mindkettőt írtam már, bár ha szomorú véget írok, akkor tudom, hogy rengeteg mindenkit meg fogok lepni, mert minden olvasó reménykedik abban, hogy a vége úgyis happy end lesz. Persze aztán ők is írják, hogy érthető ez a befejezés, de akkor is szerették volna, ha a főszereplők kibékülnek. Pont az Őszi zivatar fülszövegében írtam ezt: Mert néha egy kapcsolat nem happy enddel végződik… Ez ott szerepel a leírásban, ennek ellenére a befejező rész után sokan várták azt, hogy mégis boldog vég lesz. Az utóbbi időben pedig nagyon figyelek arra, hogy ne írjak klissés történeteket, korábban nagyon hagytam, hogy befolyásoljanak a hozzászólások, amiket még mindig megfontolok, azonban inkább a gondolataimra hagyatkozok és mindent többször átrágok, hogy biztos így kell ennek lenni-e?

Mesélj egy kicsit az írói névről. Honnan jött az ötlete? Miért lehet fontos az író számára? Mire kell figyelni ha választani akar magadák egyet?

Nekem nagyon tetszik a Catalina név. Régen volt tervben egy barátnőmmel egy közös történet és annak a karakteremnek találtam ki ezt a nevet. Aztán ebből nem meglepő módon nem lett semmi, viszont épp akkor voltam túl egy kisebb mélyponton, így amikor visszatértem, szerettem volna tiszta lappal indítani. Új név, új blog. A Sánchez pedig csak úgy jött hozzá, hogy igazán spanyolos hangzás legyen.
Kifejezetten szabályt nem tudnék mondani a választásra, mert van, aki jobban preferálja az igazi nevét, amit fel is vállal, de van olyan, akinek kell az a névtelenség, az az ismeretlenség, titokzatosság, amit egy írói álnév tud adni. Én sokáig a saját nevemmel írtam, sose szégyelltem, hogy írok, viszont szeretem azt az érzést, amit a Catalina Sánchez név nyújt. Nem xy vagyok, aki itt meg itt lakik, hanem Catalina, aki imádja a focis történeteket, meg a spanyolokat.

Ennél szebben nem is lehetne megfogalmazni az álnév nyújtotta kellemes érzést, ami nem csak biztonságot, de szabadságot is ad :)

Mindenképpen érdemes ellátogatni Catalinához, és átböngészni az oldalát ITT, ITT, ITT!

Minden jót kívánok Neked és minden olvasónak. Örülök, hogy benéztetek hozzánk.

Brukú
Share:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése