2016. augusztus 12., péntek

,

A jó megérzések


Kategória: Egy percesek


          A szél olyan erővel fúj, hogy döngeti a lehúzott redőnyöket és átsüvít az ablakok résein. A dohos sötétet a magunkkal hozott viharlámpák erős, sárga fénye üzi csak el. A nappali hatalmas, benne csak a kopott hajó padlók terülnek el egyik fehér faltól a másikig. A szoba túlsó felében egy beépített kandalló áll üresen, aminek az ajtaja hiányzik, és az előtte álló rácsokat vastag pókháló fogja közre.
- Jeremy, biztos, nem várjuk meg inkább a holnapi találkozót az ügyvéddel? – kérdezi Kristi szem magasságba emelve a lámpát, hogy lássa  a férjét.
- Biztos. – néz rám komor tekintettel.– Igy legalább kiderül, hogy van e valami gáz a házzal. – megvakarja pár napos borostáját és elindul a konyha irányába. Magas molett alakja, rikító sárga kabátja és szürke nadrágja hamar eltűnik az ajtó félfa mögött egyedül hagyva a nőt. Utána sietmit sem törődve a hangosan nyikorgó fadlóval. A konyha közvetlen a nappali mellett terül el. A linóleum fel pöndörödött, a tapéta számos helyen hiányzik a falról és az ablakok sincsenek valami jó állapotban.
- Ezt mondtam, Kristi. – bámulja mérgesen a lepukkadt szobát. – Állítólag semmi baja nincs a háznak. – folytatja idéző jelet mutogatva a levegőben. Hosszú lehangolt csend telepszik ráj mire a nő megszólal.
- Jól van, igazad van... – ismerné be, de félbe szakítja a hátuk mögül érkező neszezés zaja.  
         Mindketten riadtan pördülnek meg és bámulnak a sötét folyósó felé. Újabb reccsenés zengi be a házat mire Jeremy könyéken ragadja a nőt és bevonszolja az apró spájzba. Szorosan egymásnak préselődve igyekeznek egyszerre becsukni a régi ajtót és eloltani a lámpásokat. Ha most lebuknak az ügyvéd előtt nem csak a házat vesztik el, hanem a szabadságukat betörés miatt. Kristi az ajkába harap annyira zihál. Érzi a hátán, ahogy férje szive erősen zakatol és minden izma pattanásig feszül. 
         A hang egyre közelebb ér, amit egy tompa puffanás követ. Kisebb csendet követően pedig ketté válik és egyik a nappali felé kopog míg a másik egyenesen a konyhába jön. Kotorászás és halk suttogás kúszik a csendbe, amitől Krisri tarkóján feláll a szőr.
           Menjetek el, menjetek el, motyogja magában akár egy kis fohászt, amikor a könyökük mögül előmászik egy hatalmas pók, ami aztán lassan vánszorogva megindul a válla irányába. Kiáltásra nyitja a száját, de Jeremy vastag, bőrkeményedéses keze rátapad a szájára és belé fojtja a szót.
        A kemény harsogó kopogás megtorpan majd halkabbra fogva a lépteit megáll a spájz ajtó előtt. Nem hallanak mást csak a szuszogást és a rágó csámcsogó rágását. Kristi mégjobban neki préseli magát Jereminek, mintha eltudna bújni ebben az apró helyiségben. Szorosan behunyja a szemét és próbálja vissza nyelni a síró görcsöt, amikor hirtelen, hangoktól és sietős léptek zajától válik hangossá a lakás.
- Te ökör, ez még mozog. – hallatszik messziről a katasztofális akcentus.
- Meghalt az, ne képzelődj má’. – vakkantja oda a spájz ajtó előtt álló. – Elvonási tüneteid vannak vagy mi va’?
- Igen? Akkor miért szorította ökölbe az egyik kezét? – mordul rá a másik még jobban. – Tudod te hova jutunk ha ez most  fel kel....?
- Jól van, jövök már ...– szívja meg  a fogát morogva. – Hol a stukker? – vakkantja ingerülten az ajtó másik oldaláról, s ezzel távolodni kezd a cipő kopogás is.  Kristi rázni kezdi a fejét mire férje erősebben kezdi szorítani a száját. Hirtelen már nem számít a hatalmas pók, sem a szűkös hely vagy a hátába fűródó könyék. Nem akarja hallani, ahogy alig pár méterre lelőnek valakit a leendő lakásuk nappalijában. Ráadásul zsákutcába szorultak, és esélytelen, hogy innen kijussanak élve...

Aztán meghallja a zipzár távoli, de ismerős hangját... Kristi előtt elsötétül a világ, majd össze csuklik a sokktól férje erős szorításában, még mielőtt bármi történne.

Share:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése