2017. szeptember 15., péntek

S. B. Hawk - I am goddess és Elixir


Sziasztok,

A Talking Blogs műsora két témakört is hoz ma el: ez a szerelem és a Marvel szuperhősei. 
Akik a két téma szerelmesei kiváltképp örülni fognak ugyanis S.B Hawk tolla a szerelmet egyszerre szívfájdítóvá és reménytelivé formálta, míg a Marvel világát izgalmassá és akciódússá.


A két témához pedig két blog is dukál, ezek pedig az I am goddes és az Elixír. Személy szerint én mindkét blogot megkedveltem, és remélem a talk show után Ti is megfogjátok. 😊
Kérnék is egy bemutatkozás Tőled.
 

Frissen készült fotók az íróról

A bemutatkozások antikirálynőjeként szüntelen ebbe a feladatba botlom mindenhol, ahol elvileg mások számára is érdekes dolgokat kellene felsorakoztatnom magamról. Elsődlegesen mindenki a nevével szokta kezdeni, de ezzel feleslegesen most nem fárasztalak titeket, ezzel a névvel még másik ötezer lányt találtok az ország területén belül. Az életkor szerintem sosem mérvadó, ha valakinek az írásait tekintjük, láttam példát idősebb korosztályra, akinek az írásait egy tizenéves lányka simán lekörözte, de azért ere kevés az esély, inkább a témaválasztással adódnak problémák. Azért maradjunk annyiban, hogy immáron tizennyolc éves vagyok és az utolsó évemet taposom egy nyolcosztályos gimnázium keretein belül. Amikor a nyolcosztályos képzés szóba kerül egy beszélgetés alkalmával, általánosságban elmondom, hogy több jót el lehet mondani róla, mint rosszat, de velejárója, hogy túlterheltek vagyunk, de rengeteg olyan ismeretet szereztem, amit az írással kamatoztatni tudok. Kezdjük azzal, hogy négy évig kötelezően latint tanultam, valamint angolul, franciául és ráadásként oroszul is tanulok. És az évek jórésze számomra ki is fújt.
              Az iskola mellett rengeteg területen kipróbáltam magam, a vízilabdától kezdve az íjászatig, valamint fuvoláztam, lovagoltam is. De a tánc az, ami mellett immáron tizennégy éve szilárdan kitartok.Számomra a művészetek jelentik az életet, az írás, a könyvek, a festmények, a színház, a tánc, na meg a filmek. Itt lehet kiteljesedni. Jövőbeli terveim közt szerepel, hogy orosz irodalmár diplomával, de stewardess leszek. Az utazás az életem másik fele. Nem szeretnék úgy föld alá kerülni, hogy nem láttam egyszer mindent.

Ahhoz képest, hogy a bemutatkozás antikirálynőjének születtél nagyon izgalmas dolgokat osztottál meg velünk. Habár én csak a táncról tudtam, meglepődtem, hogy mennyire tág az érdeklődési köröd és, hogy mennyi mindenben van már tapasztalatod. Ennek tudható be a frappáns írói neved egyébként? Mi az eredete? Mesélj egy kicsit róla.

Az ötletet természetesen az egyik kedvenc madaram, a sólyom adta, mivel a Hawk egy az egyben ezt jelenti. Az S. több dologra is utal, egy másik történetem főszereplőjére Sasha-ra, valamint az ImG-ben Stevere és a főszereplő orosz nevének családnevére, ami a későbbiekben fog kiderülni. A B pedig jól is hangozz mellette, de Bucky-ra is utal. Meg úgy összességében jól hangzott valamennyire. (Meg erre ki tudtam találni valami pofás aláírást, ami tizennégy évesen menőnek tűnt, mondjuk tavaly az egyik lánynak nagyon megtetszett és kért belőle a gipszére, azóta is büszke vagyok rá).

Aw, ez aranyos nagyon :). És szerinted jó vagy rossz ha valaki írói álnéven ír?

Nálam ez javarészt a félénkségem igazolja, hogy akkoriban sem mertem igazán felvállalni magam. Érik már egy névváltás, ha a végére érek a könyvemnek, egészen biztosan egy másik név fog szerepelni rajta, de amikor nekikezdtem az írásnak, kellett, hogy legyen egy álarc, ami mögött kiteljesedhetek.
Felénk nem igazán tolerálják a művészeteket, ez az oka egyébként, nem szerettem volna, ha a mindennapos bántások mellett valaki megtalálja az írásaimat és ellenem fordítsa az ott leírtakat. Nem szeretem visszaolvasni a saját műveimet sem, de már fejlődök ezzel kapcsolatban, ha felolvasva hallom, úgy sem az igazi még, mivel a fejemben egy egészen más hangon szólal meg, mint ahogyan általában kivitelezni hallom. Eléggé elégedetlen tudok lenni magammal kapcsolatban.
Hátrányképp nem igazán tudnék mit felsorolni, talán hogy nehéz kiejteni egyeseknek a sajátom és nem igazán tudják, hogy miként fogjanak bele. 

Értem, hogy mire gondolsz az álarc alatt. Nálam is volt sajnos péla, hogy akinek  mondtam/kiderült, hogy írok, egyből beskatulyázott és elvárásokat állított velem szemben.

Mivel két blogot is működtetsz, kezdjük az Elixírrel, azon belül is a Vallomások bejegyzés sorozattal.
Ugyan ez a regény még nincsen befejezve, a már publikált részek magával ragadóak és kissé szívfacsaróak. Egy férfi és egy nő levelezik egymással, és ebből tudjuk meg, hogy szerelmesek, hogy távol vannak egymástól illetve, hogy nem biztos, hogy viszonzatlan ez a szerelem. Honnan az ötlet, mesélj kicsit róla? 

Három egyénhez tudnám kötni, a legelső egy kiábrándulásból született. Azt hiszem érzékelhető is rajta, hogy más, mint a többi. Az eredeti tervek szerint minden levél más szemszögből íródott volna, hogy megmutassam bizonyos életkorokban és helyzetekben az emberek hozzáállását, akár a szerelemhez, de máshoz is.
Aztán jött a váltás és tarkón vágott egy erős, mondhatni szerelem (mindenesetre született ihlet), ahonnan a másik féltől is születtek levelek. Sosem voltunk együtt, ezt itt le is szögezném. A levelek mindig egy gondolatból születtek meg, egy adott érzésből, ahogyan lelkileg megéltem a dolgokat. Így utólag visszaolvasva, már előre sejtettem a dolog végét, mindenesetre, örök kedvencem, amiben az elengedésről írtam.
Az utolsó pedig egy félreértelmezett baráti találkozásból született, ahol egy kicsit közelebb kerültünk egymáshoz, mint ahogyan terveztem (azért rossza ne tessék gondolni). Ezt már csak a Facebookos oldalán lehet olvasni a blognak, lelkileg olyan szinten megsínylettem az előző levelek tulajának elvesztését, hogy nem éreztem semmit. Azt az őrjítően semmit, egyszerűen képtelen voltam írni. Megrémített, hogy mennyire érzéketlen lettem azokban a napokban. Egyszerre fájt és tett semlegessé.

Nem sejtettem, hogy ennyire mélyről gyökerezik a mondandója. Ady Levelezéseire tippeltem volna, mivel hasonlít rá kicsit. Akkor teljesen független tőle?

Teljesen független, a nyolcosztályos gimnáziumi képzés miatt pedig Ady nálunk majd jövőhónaptól lesz tananyag. Ha valakit ihletként meg kellene jelölni a magyar irodalomból, Kármán József lenne a Fanni hagyományai című levélregényével. Imádtam. Az elsőhöz ő adta formailag az ihletet egyrészt.

Az kiderül a folytatásban, hogy mi háttér történet, honnan ismerik egymást?

Egyáltalán nem, ezek személyes levelek, én tudom, hogy kinek szólnak, és akinek írtam, ő is tudja, hogy mennyi az övé a levelek sokaságából.

Akkor mondhatjuk, hogy titkos üzenet is rejtőzik benne? :)
Mennyire volt nehéz ezt a fajta nyelvezetet használni? Mert maga a történet régebben játszódik, és ennek értelmében a nyelvezet, a beszéd is teljesen más, amit használnak. 

Talán meglepődtök, ha azt mondom: zsigerből jött. Egyáltalán nem volt nehéz, sőt, örültem, hogy végre használhatom. Tudom, elég furcsa, de ez nálam már csak ilyen.


A másik blogod ezzel teljesen ellentétes témát dolgoz fel, ugyanis az I am goddess, Amerika kapitány-marvelcrossover. Hogy hogy ez a témakor? Mi tetszett meg ebben ? (nemcsak műfaj, hanem maga a Marvel)?

Marvel/Assassin’s Creedcrossover, a két kedvenc fandomom, amikben számtalan hasonlóságot találtam, így elkezdtem fejben kombinálni a kettőt. Amit olvastok az már a történet harmadik változata, még írói pályafutásom elején kezdtem el dolgozni a történetszálon és a szereplőkön, s ahogyan fejlődtem, a történet is úgy vált egyre bonyolultabbá. Az is benne van természetesen, hogy meg mertem nyílni, nem akartam tovább elrejteni az ötleteimet. Bár be kell vallanom, néha szegényesnek érzem a szókincsemet, valamint nem elég jónak az írásomat magához a kivitelezéshez, de erősen próbálkozom. A fő vonal nagyjából egyharmadánál járunk jelenleg, még megannyi rész van vissza és még bővülhet a történet. Tessék azt is hozzászámolni, hogy mindig igyekszem a filmekhez, az eredeti cselekményszálhoz hozzáírni a saját verziómat, ami minden egyes film megjelenésével nehezebb, de ez a szép benne. 

Magam is nagy Marvel rajongó vagyok, ezért izgalmas volt olvasni a fejezeteket. Teljesen átjött a film hangulata, pergőssége és még a szereplők is, akik vannak jó néhányan. Mennyire nehéz sok szereplővel dolgozni, tekintve, hogy mindegyik erős személyiség? Mi a technikája ennek vagy neked mi a módszered erre?

Igyekszem mindegyik karakternek a legjobban kiadni a személyiségjegyeit, oldani a feszültséget vagy éppen fokozni azt, ezzel érzékeltetve az erőviszonyokat. Nagy jelenetet még nem írtam, amikor három embernél többen szerepeltek volna, mivel például a főszereplőnek sem szokása, hogy többek előtt felszólaljon, sőt, a létezéséről is kevesen tudnak, nem véletlen. Diplomáciáról vagy bármi másról legyen szó, a nagy stratégiai lépésekről, szövetségekről ketten döntenek egy ital mellett, ezt a történelem számos példája igazolna.  

És mi a helyzet a főszereplővel? Őt is vegyük kicsit górcső alá. Hogyan, mi alapján alkottad meg őt? Nehéz volt e a már ismert karakterek közé helyezni? Mennyire befolyásolták a megalkotásban?

A főszereplő, kiskorom óta velem él, ha fogalmazhatok így. Kiskoromban imádtam Batmant (a mai napig kitart ez), sokszor eljátszottam a gondolattal, hogy milyen király lenne, ha a lánya lennék és tucatnyi helyzetet elképzeltem vele. Aztán ahogy jött a Marveles korszakom, három nagy kedvenc szereplőm lett: Amerika Kapitány, Bucky és persze Sólyomszem. Ehhez mérten, amelyik éppen jobban dominált nálam rajongás szempontjából, ahhoz igazítottam mindig a történetét. Azért azt ne felejtsük el, teljesen tökéletes karaktert alkottam meg így, amivel volt nem kevés probléma, hogy egy tökéletes karakternek milyen nehézségei lehetnek, ebben láttam a legnagyobb kihívást. Azóta a történet kétszer is átírásra került, de a mostanit valahogy a hibáiért szeretem. Ezek sem „buktak” ki még teljesen az olvasók számára, hiszen a valódi karakterfejlődés még csak a küszöbön áll, de ha figyelmesen követitek az eseményeket, látni fogjátok azt, akivel legszívesebben sosem találkoznátok. Hozzá kell vetni, hogy Isabell akárhogy is számoljuk, jóval elmúlt ezer éves és nagyjából kilencszáz éve él az emberek között. Ezalatt rengetegszer újra kellett építeni az életét, hiszen ennyi ideig nem él senki. Több ezer barátját vesztette el, megannyi küzdelmet megvívott már különböző korokban. És néhol kegyetlenebb módszereket kellett alkalmaznia, mint ahogyan azt az olvasó elvárná, de ez is az ő része, az a múltja, amiből a jövőjét építi.
 
Én ezért nem lennék halhatatlan, egy-egy embert elveszíteni is nehéz, nem hogy évszázadok alatt újra meg újra fel építeni egy teljes életet... Ő a kedvencem egyébként mind közül ( Bocsánat Amerika Kapitány), de pont a személyisége miatt, hogy képes harcolni és lábra állni, no meg a származása miatt is.

Mivel az akció adja a gerincét a témának, és Te is többet bele tettél már, áruld el, mi a titka egy izgalmas akció jelenetnek? Szerinted mitől lesz érdekes, figyelemfelkeltő és cseppet sem unalmas? Merítettél e ötletet/ihletet az eredeti filmből?

Önkritikával élve, szerintem az akciójeleneteim a leggyengébbek, sőt, igazán nincsenek is, majd most fognak következni 1-2 rész múltán előreláthatólag. Igyekszem a környezetet, a hangokat, zajokat, apróbb mozzanatokat megragadni a nagy egészből, kihangsúlyozni az egész dinamikáját.

Az eddigi akció dús jelenetek izgalmasak voltak, kíváncsi vagyok, hogy a következők milyenek is lesznek, ha még csak most kezdenek igazán jönni az ilyen részek.

Ha csak a filmekre gondolunk, kivétel nélkül vannak benne zenei aláfestések, főleg a fontosabb jeleneteknél. Ha zenével kellene bemutatni a történeted, melyik lenne az? Valamelyik az eredeti filmből vagy pont hogy attól eltérő?

Két dalt tudnék hozzáilleszteni a történethez, mindegyik Lorde alkotása, érdekes, hogy az egyikhez ma csináltam egy videót, amivel majd reklámozhatom a történetet. Az első mindenképpen az Evberybodywantstoruletheword, amiről kevesen tudják, de az Assassin’s CreedUnity hivatalos dala, a másik pedig a Yellowfilcker beat.

Bele hallgattam (de rákattintva Ti is megtudjátok hallgatni): az első szám, amolyan vihar előtti csendnek tűnik nekem, a másik viszont maga a tomboló vihar. Energikusabb, lendületesebb, mint az akciók a regényedben. Tetszik a választás.

Volt e olyan rész, ami igazán mulattatott vagy épp elszomorított írás közben? Melyik volt, amelyik a legnehezebb volt?

A lelkileg legnehezebb részek írás közben, amikor a szüleivel való viszonyát kell ábrázolnom, legfőként, amikor beszél velük. Tudni kell, hogy amióta eljött otthonról (olyan 1220-as évek környékén), azóta nem volt szabad hazalátogatnia, mivel tiltva van, hogy a testvéreivel találkozzon.
Mulattatni több rész szokott, általában egy-egy beszóláson, szócsatán jót nevetek én is, na meg persze a szarkasztikus megnyilvánulásokkor.

Igen, én is jókat kuncogtam. :) A legjobb, amikor Téged, mint írót is szórakoztat, vagy éppen elszomorít a saját írásod. 

No de, mi van akkor ha egyáltalán nem megy az írás? Mert van olyan. Mit tudsz ilyenkor tenni, hogy „vissza hozd”? 

Semmit nem szoktam tenni. Teljesen spontán, néhol nekiülök és szenvedek valamit, de egyszerre nem tudok sokat írni. Volt, hogy leültem és a szememben rengeteget írtam, megnéztem a szószámot és ötszázat mutatott.
Nálam ötletem sincs, hogyan is működik ez, rengeteget agyalok a történeteken, a Vallomásokon, valamint a verseken nem, azokhoz érzés kell, nem stratégia, de igyekszem valamit kitalálni az ihlet problémára.

Én meg pont úgy vagyok vele, hogy ha nem megy, akkor nem erőltetem, mert tudom, hogy úgyis ki fogom törölni a végén, mert elégedetlen leszek vele. Ilyenkor inkább leülök olvasni vagy filmezni...stb és hagyom pihenni a regényt.

És mik lesznek a további tervek?  Mit tervezel a közel jövőben?

A tánc az életem része, de a térdeim állapota miatt egyszer ennek a karrieremnek is vége lesz, mindenesete húzom, ameddig tudom. Két távlati cél van, elsődleges az ELTE Bölcsészkara, ahol a szlavisztikán belül az orosz nyelvvel, kultúrával szeretnék foglalkozni.
 A másodlagos a légiutaskísérő képzés, valamint ha az első egyetemre esetleg nem nyernék felvételt, a Közszolgálati Egyetem a cél, a hírszerzésnél szeretnék munkálkodni.

Én viszont sok sikert kívánok hozzá, és remélem minden sínen lesz majd. Addig is S.B. Hawk-ot ITT és ITT tudjátok elérni, ha viszont a FB van közelebb, akkor pedig EMITT.


Sok szeretettel:
Brukú




2017. augusztus 31., csütörtök

Mini Könyv Klub - Négy

Sziasztok, 

Elérkezett a Klub utolsó könyve. Kicsit sajnálom, mert izgalmas volt részt venni, benne lenni egy olyan közösségben, ahol egyáltalán nem fura, sőt normális ha valaki csak úgy falja a könyveket. Viszont a jó hír, hogy lesz még Klub, amiről ITT és ITT tudtok tájékozódni.

Az utolsó könyvet magunk választhattuk. Az én választásom pedig: Lucy Keating: Dreamalogy - Álomgyár volt.


Fülszöveg: 

Alice, mióta csak az eszét tudja, Maxről álmodik. Minden nap, elalvás után bejárják a világot, egzotikus helyekre utaznak, beszöknek a Louvre-be, vagy épp egy piramis tetején piknikeznek. És az ezernyi mesés kaland során egymásba szeretnek. De ez mind csak álom… Max ugyanis nem létezik. Legalábbis a lány ezt hiszi.
Alice édesapjával Bostonba költözik, és amikor belép új iskolájában az osztályba, Maxszel találja magát szemben. De a valóság más, mint Alice fantáziájában. A fiú kimért, és ráadásul van barátnője, ezért az ismerkedés egyáltalán nem  megy zökkenő mentesen.
Amikor aztán kiderül, hogy
Max álmai is régóta Alice-ről szólnak, a képzelet és a valóság egyre inkább kezd összemosódni, veszélyeztetve ezzel mindkettejüket. Elhatározzák, hogy kiderítik a rejtélyes közös látomásaik okait és hogy véget vessenek ennek.
De annak, aki álmában lesz szerelmes, elég-e valaha is a valóság?

Vélemény:
Egyszerű, de annál aranyosabb a történet, vékony cukormázzal bevonva. Imádtam, mert az alap története egyszerre volt romantikus és hatalmas ötlet. Ki ne álmodozott volna egy álompasiról/lányról? :)
Alice álmodott, egészen kicsi kora óta, így nem csoda, hogy fülig bele zúgott, és az sem fura, hogy a környezetéből mindenki csak legyintett, hogy ugyan-ez-csak-egy-álom. Egészen addig a pillanatig, míg az új iskolájában össze nem fut Maxxel. Annak ellenére, hogy a fiú az elején kiábrándítóan távolságtartó volt, a szívemhez nőtt, mint ahogy Alice is. Aranyosak voltak még úgyis, hogy bizonyos dolgokról nem éppen azonos volt a véleményük. 

Végig érdekelt, hogy mi lesz velük, hogy merre tartanak miután kiderült, hogy közös álmaik vannak. Ezzel ugye elindulnak egy hosszú útra, szó szerint is, hogy kiderítsék a miérteket. Bennem végig az motoszkált, hogy én mit tennék a helyükben? Hogy a végére járnék mindennek és ezzel megkockáztassam, hogy véget érjenek az álmok, vagy inkább maradnék ebben a tökéletes álom világban?
És ezen ők is átrágják magukat.
A lezárása ennek megfelelően volt egyszerre drámai és romantikus is, ami szerintem pont kellett is bele.


Összességében:
Egy könnyed, nyári olvasmány, amit annak ellenére, hogy egy szuszra ki lehet olvasni, magával ragadja az olvasót.

Szeretettel:
Brukú